Néhány szobás hotel
Előzetes
Adott egy kis hotel, egy nem túl nagy parkolóval, összesen 10 autó fér el benne.
A parkoló ugyan kicsi, de jól felszerelt. Van külön be és kijárati sáv, külön sorompóval.
Amikor vendég érkezik, a portás tudja kinyitni a sorompót. Emiatt késő estig ott kell lennie a portásnak, hiszen gyakran érkeznek este a vendégek, másképp pedig nem tudnának bent leparkolni.
A sorompókhoz vannak távirányítók is, viszont nincs belőlük sok és egyébként sem szeretnék a vendégeknek odaadni, mert könnyen elhagyhatják őket. Így azonban ha a már becsekkolt vendégek szeretnének elmenni valahova autóval, akkor a portás segítségére van szükségük a ki- és bejutáshoz.
Hogyan tud a Katt segíteni?
A Link funkció erre a felhasználásra a legalkalmasabb, amikor sok olyan vendég érkezik, aki még sosem szállt meg a hotelben.
A hotel foglalás visszaigazolással egy időben könnyedén létrehozható és elküldhető az adott időszakra szóló engedély, amivel a vendégek maguknak nyithatják a sorompókat.
A megadott végdátum után az engedély automatikusan lejár, így azzal semmi további teendő sincs.
Az üzemeltető felületen az is nyomonkövethető, hogy mikor nyitották a sorompókat ezzel a jogosultsággal. Egy esetleges visszaélés gyanúja esetén ez is segíthet felderíteni az ügyet, de önmagában a nyitási statisztika is hasznos lehet.
A személyzet miatt érdekes lehet az RFID kártyás azonosítás is, ha nem elég kényelmes az appban kattintani egyet.
Mennyibe kerül egy ilyen rendszer?
Nincs olyan olcsón dolgozó portás, aki versenybe tudna szállni. Már amennyiben a költségekről van szó.
Számoljunk tervezett karbantartással és mobilnettel a még fokozottabb megbízhatóságért, akkor is csak néhány százezres beruházási költséggel és kevesebb, mint ötvenezer forintos havidíjjal üzemeltethető egy ilyen rendszer.